1. fejezet~ Cassy(Maiza)

Sajnálom, hogy késtem a fejivel, de elég zűrős volt ez a hetem.:) Jó olvasást!

A hátralévő idő az esküvőig, még számomra is gyorsan telt el. Hiába váltak már szinte mindennapossá a közös családi ebédek, vacsorák, esetleg reggelik, s a különböző programok, még mindig nem tudtam hozzászoktatni magam a gondolathoz, hogy csonka kis családunk újból teljes lesz. Ráadásul nem, hogy egy, de – mint később kiderült – két új testvérem is lesz.

Ahhoz képest, hogy a suliban továbbra is öltük egymást Tishával, amikor együtt voltunk az ősökkel mindketten igyekeztünk visszafogni magunkat. Én természetesen az anyám miatt tettem, hisz méterekről sütött róla a boldogság és, hogy szerelmes. Sokszor még egy hősszerelmes tinédzseren is túltett, mintha nem bírt volna a hormonjaival.

Teljesen idegen volt tőle ez a fajta viselkedés, hogy kezdte feladni az örökké higgadt, kissé merev énjét, hogy helyette vidáman kacarásszon, s piruljon, akárhányszor csak Lucas bókol neki, ami elég gyakran fordult elő. Másrészről viszont, a saját boldogsága engem is azzá tett, és tényleg megkönnyítette az életem. Már nem kellet olyan görcsösen megfelelnem neki, nem kellet mindig a legjobbra, legtökéletesebbre törekednem.

Viszont még így is ott volt a gyerekes ragaszkodás, hogy anyám már nem csak rám fordította a figyelmét, hogy most már Lucasszal, Tishával és Adammel is törődött. Nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy eddig egyedüli gyerekként én voltam a rivaldafényben, most pedig ugyanennyi energiát, s időt fordított a Reynolds kölykökre, míg az apjuk pedig velem próbált egy jobb kapcsolatot kiépíteni. És bár igaz, hogy a pasi kissé elvont volt, mégis voltak értelmes hozzászólásai, és az ember anélkül érezte jól magát vele, hogy kifárasztotta volna az agyát.

Hallattam egy fáradt sóhajt, majd feltápászkodtam a puha ágyról, azután nagyot nyújtózkodva indultam a szobámból nyíló fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, feltettem egy enyhe sminket, melyet pink rúzzsal dobtam fel, és jól illett pinkre festett körmeimhez. Mivel csak egy családi csapatépítő tréning reggeliről volt szó, egy fehér miniruhánál döntöttem, melyet kisebb-nagyobb ráhímzett, színes virágok diszítettek, s derékban húzott volt. Hozzá egy pasztellrózsaszín peep toe magassarkút vettem fel; kiegészítőként karkötőket választottam, majd pedig hajam felét hátra fogtam.

Éppen, hogy bepakoltam ugyancsak pink színű kistáskámba, amikor meghallottam anyám sürgető hangját, miszerint megérkezett a taxi, úgyhogy jó lenne, ha már mennék. Egy utolsó pillantást vetettem magamra a folyosón álló tükörben, majd leszaladtam a lépcsőn, s egy bocsánatkérő mosolyt villantottam anyámra, aki szokás szerint most is tökéletesen nézett ki.

Előreterelt, majd bezárta az ajtót, a kocsiba beszállva pedig nyomban száguldottunk is a Metbe. Persze mi másról is beszélhettünk, mint az esküvőről, és bár hiába éreztem kissé a háttérbe szorítva magam, rettentően örültem neki, hogy visszanyerte régi énjét, hogy ismét boldog. Mostanában leginkább minden csak e körül forgott, folyton ez volt a beszédtémánk, ami mondjuk annyiban megkönnyítette az életem, hogy elterelte anyám figyelmét, arról, hogy mostanában „elfelejtettem” eljárni a külön tanáromhoz, aki csak még inkább megkurtította volna az időmet.

Elég hamar odaértünk, szerencsére sikerült olyan taxisofőrt kifognunk, aki ügyesen kikerülgette a reggeli dugókat, így még a megbeszélt találkozó előtt húsz perccel ott várakoztunk az előcsarnokban. Miután folytattunk egy igencsak unalmas beszélgetést Williamsburgékkel, akiknek nálam két évvel idősebb fiúk, évek óta reménytelenül próbál elcsábítani, anyámmal ismét átvettük az aznapi teendőket, hogy a szabad délelőtt után, ruhapróbára kell menni, utána pedig, hogy végre rám is fordítson időt, este elmegyünk vacsorázni, majd pedig otthon maradva csajos estét tartunk.

Éppen áttért anyám a fiútémára, rákérdezve, hogy Andrew, Williamsburgék fia, mégis miért nem nyeri el tetszésemet, amin iszonyat nagyon kacagtam, s még mindig nevetve közöltem anyámmal a szerintem magától adódó tényeket, min ő is nevetett, mikor is feltűntek Reynoldsék, ezúttal azonban hárman. Nekem pedig nyomban kihagyott egy dobbanást a szívem, amikor megláttam a Tisha vállát átkaroló, magas és jóképű Adoniszt. A piros- fekete-fehér kockás ing tökéletesen kiemelte izmait, amelynek ingujjait feltűrte, csuklóján egy szegecsekkel díszített bőrkarkötő volt, nyakán pedig egy bőrszalag volt, rajta egy medállal. Az ing alatt egy egyszerű fehér trikót vislet; világosbarna haját felzselézte, fakókék szemei pedig majd kivilágítottak arcából, állán pedig többnapos borosta volt fellelhető, amitől csak még szívdöglesztőbben festett.

Csak reménykedni tudtam benne, hogy ő nem olyan habitusú, mint Tisha, hogy nem ítél el egyből, az alapján, ahogy kinézek, hogy ő férfi szemmel nem csak egy divatmániás Barbiebaba képében lát. Lucas nyomban olyan mosolyt villantott anyámra, és olyan bensőséges pillantással jutalmazta, hogy muszáj volt lekapnom róluk a szemem, mivel úgy gondoltam egy ilyen intim jelenetnek inkább nem akarok a szemtanúja lenni.

Ahogy elnéztem Tisha arcát, ő nem igazán örült az apja örömének, vagy csak azt nem bírta nézni, ahogy szüleink kiskamaszokat megirigylő módon turbékolnak, mivel arcára undort kifejező grimasz ült. Köszöntem nekik, mit viszonoztak is, és a Tishát átkaroló srác, kissé rekedt érzéki hangjától megremegett a térdem. Egyszerűen el se mertem hinni, hogy valaki ilyen hatással van rám, hogy valakinek már csak maga a kinézete, és a hangja ennyire letaglózzon.

- Milyen csinosak vagytok. Bár ezen már meg sem lepődök! – bókolt Lucas, mint mindig, miközben rám mosolygott, mit csak viszonoztam.

- Jaj Lucas, hagyd már! – szólt anyám kuncogva. – És ő a fiad? – tért rá, szemeit a srácra szegezve.

- Igen, ő itt Adam! – felelte a családfő.

- Adam Reynolds vagyok – engedte el a húgát, s közelebb lépett anyámhoz. – Örvendek, már nagyon sok jót hallottam magáról. – kedveskedett, mit anyám csak egy mosollyal ajándékozott.

- Én Persephoné Polignac vagyok, de kérlek, nyugodtan tegezz. Ő pedig itt a lányom: Cassy. – beszélt továbbra is mosolyogva, miközben egy percre sem engedte el Mr. Reynolds kezét.

- Szia! Már kezdtem azt hinni, hogy az esküvő előtt nem is találkozunk. – szóltam, amint hozzám fordult, zavarba ejtő vigyorától pedig kirázott a hideg.

- Részemről a szerencse. Tisha, nem is mondtad, hogy ilyen szép barátnőd van. – felelte, miközben a húgára kacsintott, ki megforgatta szemeit.

- Pedig biztos, hogy említettem, csak nem igazán figyeltél – jött a gúnyos válasz, mire csak megvető pillantást vetettem rá.

Azonban már régebben eldöntöttem, hogy megpróbálok eltekinteni engem inzultáló kijelentéseitől, és tetteiről, így szóra se méltattam, csak enyelgő anyámék nyomában siettem be a terembe. Minekután Adamék beelőztek, s hátulról is szemrevételeztem, hogy mélykék, koptatott farmere egy tökéletes feneket rejt, csak még inkább kezdtem el vonzódni irányába.

Persze, mint előre tudtam is, a többi társalgás mind a szertartás körül forgott, a most leginkább terítékre kerülő téma pedig nem volt más, mint a vendéglista. Hiába volt már csak hátra pár hét, még mindig képtelenek voltak eldönteni, hogy kit hívjanak meg, amiből aztán egy kisebb szóváltás is kerekedett. Én már meg sem próbáltam figyelni, inkább csak csendben eszegettem, és elmerülve a gondolataimban csodáltam Adamet. Szerencsére hamar végeztünk, így miután anyám bejelentette, hogy ő Lucasszal megy el valahová, Adam felajánlotta, hogy hazavisz, mit én csak megköszöntem, de visszautasítottam, egyrészt, mert úgy gondoltam, hogy ma már több dózist belőle nem bírnék elviselni anélkül, hogy bevessem a női praktikákat, ezzel magamra vonva a figyelmét. Másrészt pedig Cadenhez voltam hivatalos, ugyanis már napokkal ezelőtt megegyeztünk, hogy beiktatunk végre egy jó kis filmnézős, lazítós napot, amit eddig mindig el kellet halasztanunk.

Így kiérve a Metropolitan lépcsőjére, csak elköszöntünk, én pedig gyalog indultam Cadenék lakása felé, ami elég közel volt, így percek alatt odaértem. Mint mindig, most is egyedül volt otthon, leszámítva a személyzetet. Ha jól emlékszem eddig a szüleit csak a partikon, bálokon és rendezvényeken láttam, de itthon sosem, köszönhetőn, hogy apja üzletember volt, mindig utón volt, a felesége pedig elkísérte.

Összeszedtünk a konyhából mindenféle finomságot, amiket felvittünk Caden szobájába, majd pedig cipőmet lerúgva másztam fel a hatalmas ágyra, hogy aztán hozzábújva élvezzem, hogy nem kell agyalnom, csak a filmre, s a fiúra figyelve, aki, mint mindig, most is nekem szentelte figyelmét. Többek között ezért is imádtam iszonyúan őt, hogyha együtt voltunk, csakis velem foglalkozott, és törődött, amitől szeretethiányom, és az, hogy mostanában elhanyagolva éreztem magam, legalább arra a kis időre megszűnt, amíg vele voltam.